KONTAKTLENCSÉK
Mert a világot látni kell!
Mi az a kontaktlencse?
Világszerte több millióan viselnek kontaktlencsét, ami egy vékony, ívelt apró lencse, amelyet a szemfelületet fedő könnyfilmre helyezünk.
A lencse maga természetes módon átlátszó, azonban gyakran enyhe színezést kap, hogy a viselők könnyebben kezelhessék.
A mai kontaktlencsék kemények, félkemények (hybrid) vagy lágyak lehetnek.
A legtöbben ma már az utóbbi változatot viselik, ám nem volt olyan régen, hogy a kontaktlencsék egyenesen üvegfúvással készültek!
A kontaktlencse rövid története
Habár úgy tűnhet, hogy a kontaktlencsék a szemgondozás modern vívmányai, történetük valójában egészen régi és illusztris:
"az első lencséknek maga Leonardo da Vinci és René Descartes adott lendületet."
Azonban csak a 19. század végén készített egy német üvegfúvó olyan lencsét, amely átlátható, viselése pedig ésszerű keretek között elviselhető volt, valamint ekkor készítette el és illesztette szemre egy német szemsebész az első lencsét, amelyet egyhuzamban lehetett viselni néhány órán át.
A kontaktlencsék típusai
Bár a kontaktlencséket továbbra is főként látáskorrekció miatt viselik, léteznek pusztán esztétikai és divatcélokat szolgáló lencsék is. A színezett kontaktlencsék felerősíthetik vagy teljes mértékben megváltoztathatják a szem árnyalatát, a jelmezkiegészítő lencsék pedig elősegíthetik a mozivásznon látott speciális effektek megvalósítását.
Azonban minden kontaktlencse orvostechnikai eszköz. A dioptriás kontaktlencsékhez és az esztétikai kontaktlencsékhez egyaránt kontaktológusi vizsgálat és javaslat szükséges. Ennek oka, hogy még a leggyakoribb komplikációk – például a fertőzés és a gyulladás – is látásvesztéshez vagy vaksághoz vezethetnek.
A komplikációk megelőzésének legjobb módszerei többek között:
-
Ha kontaktlencsét szeretnél konzultálj szemész szakorvosunkkal.
-
Azt a kontaktlencsét rendeld meg, amit mi illesztettünk, és nem azt amire a szomszédasszony vagy a haver rámondja, hogy neki jó....
-
Gondosan ápold és tartsd tisztán a kontaktlencséket.
-
Tarts be minden utasítást, amely a kontaktlencséhez és a kapcsolódó termékekhez tartozik, ahogy azt a betanítás során megmutattunk és elmagyaráztunk.
-
Kövesd a számodra előírt tisztítási és csereperiódust. Ez is lehet, hogy Nálad más, mint a padtársadnál...
Tisztítási és csereperiódusok
Szemeid és látásod kiváló teljesítményének, valamint egészséges állapotának megőrzése érdekében minden lencsepár egy adott viselési periódusra készül, és egy adott időszak után le kell cserélni.
A napi eldobható kontaktlencséket egész nap viselik, majd este eldobják, és reggel friss párra cserélik. Más lencsék más csereperiódussal rendelkeznek. Létezik heti, kétheti, havi kihordású lencse is. Terápiás lencsékkel is foglalkozunk.
Akármilyen életmód jellemző Rád, és akármilyen preferenciáid is vannak, a szemészünk segít megtalálni Neked a megfelelő kontaktlencsét és szemgondozási megoldást.
Ne feledd: minden esetben bizalommal fordulhatsz hozzánk és szemészetünkhöz a szemeddel és a látásoddal, valamint a kontaktlencse-viseléssel kapcsolatos kérdéseiddel.
Kontaktlencséhez a szem vizsgálata és a lencse illesztése, majd betanítás és kontrollok szükségesek. Mi is történik Veled rendelőnkben?
A kontaktlencse-vizsgálatok a normál szemvizsgálathoz hasonlóan lehetővé teszik a szemészünknek, hogy alapos pillantást vessen szemeid egészségi állapotára és látásod minőségére.
Ha ezt rendszeresen elvégezteted – körülbelül évente egyszer –, a szemész folyamatosan felügyelheti látásodat, észlelve minden változást, mielőtt az komoly problémává fajulhatna.
Íme, mire számíthatsz.
Rutinszerű, átfogó szemvizsgálatok
Akár tökéletes a látásod, akár szemüveget vagy kontaktlencsét viselsz, rendszeres szemvizsgálattal kell meggyőződni szemeid és látásod tökéletes állapotáról. Ez általában az alábbiakat tartalmazza:
-
szemészeti tesztek a fénytörési hiba és a dioptriaérték meghatározása érdekében;
-
szemlefedéses tesztek, amelyek azt ellenőrzik, hogyan képesek a szemeid egymással együttműködni;
-
réslámpás vizsgálatok, amelyek nagyított képet biztosítanak a szemészünknek a szem struktúráiról az egészségük vizsgálata érdekében;
-
szemnyomásos vagy „levegőfújással” járó tesztek a zöldhályog kizárására;
-
pupillatágítás, amely jobb rálátást ad a szemésznek a szem hátsó részére szükség esetén.
A kontaktlencse illesztése
A kontaktlencsék orvostechnikai eszközök, azaz a vásárlásukhoz a szemészünknek gondoskodnia kell róla, hogy a kontaktlencséhez kapcsolódó látásvizsgálat tartalmazza a lencsék megfelelő illesztését is.
A kontaktlencse illesztéséhez konzultáció és mérés is szükséges.
A szemészünk ilyenkor érdeklődik életviteledről és a preferenciáidról is. Egyes kontaktlencsék például megfelelőbbek lehetnek az aktív életmódot folytató sportolóknak, más lencsék pedig a sokat utazóknak, akik időnként kénytelenek kontaktlencsével aludni. A szemészünknek elmesélheted, ha színes lencséket, esetleg eldobható lencséket szeretnél-e.
Ezenkívül számos mérést is el kell végeznünk. A leggyakoribb mérés a szaruhártya – azaz a szemfelület – görbületét érinti. Egyes esetekben a szemészünk megméri a pupilla és az írisz méretét is. Ha hajlamos vagy a szemszárazságra, különösen fontos az a teszt, mikor az orvos ellenőrzi a könnyfilmet is, hogy biztosan olyan kontaktlencsét kapj, amely elég nedvesen tartja a szemedet.
Ne feledd, a szemészünk és látszerészeink a szövetségeseid annak biztosításában, hogy szemeid megkapják a szükséges gondozást az egészséges állapot és a lehető legjobb teljesítmény érdekében. Minden esetben kérj professzionális tanácsot, amikor a szemeddel és a látásoddal kapcsolatos döntéseket hozol.
Mikor megvan a vizsgálat, megbeszéltük, milyen lencsét szeretnél, és milyen lencsét kaphatsz, próbalencsét teszünk a szemedbe! Ez már élesben a főpróba, milyen is kontaktlencsésnek lenni. Ha egy bizonyos viselési idő után a kontrollon mindent rendben találtunk, meg is mutatjuk hogyan kell a lencséket feltenni, levenni, tisztítani, tárolni.
Miután hazavitted a lencséket, még nincs vége! 1hét valamint majd 1 hónap után ellenőrizni szeretnénk a szemed és a lencséket. Megbeszéljük a felmerülő kérdéseket, megvizsgálunk lencsében.
Ezután 6-12 havonta szeretnénk látni! Pár perces kontroll csak, de fontos a hosszú távú problémamentes lencsézéshez!
Kontaktlencséinkhez ápoló folyadékokat, szemcseppeket, tokot természetesen beszerezhetsz nálunk. Fontos , hogy adott lencséhez a Te szemedre milyen folyadék szükséges. Ezt szemészetünkön megbeszéljük.
Ne a drogéria épp akciós lötyije legyen, amit lekapsz a polcról. Hosszú távon komoly problémát okozhat egy nem megfelelő ápolószer.